Adventi nap
Idén már harmadik alkalommal szerveztünk az adventi készülés jegyében kézműves napot a plébániánk gyermekeinek. Kipróbálhatták magukat a konyhában is, hiszen Buczkó Zsuzsi, Martin Éva és Sirokiné Teri mellett tanulhatták el a mézeskalács készítés fogásait. Az itt készített karácsonyi mézes díszeket mindenki megcsodálhatja a gyermekek karácsonyfáján a templomban. Reméljük, hogy az itt szerzett tudásról örömmel adnak számot az otthoni konyhában is, az édesanyák keze alatt.
A nagyteremben úgy dolgoztak a gyerekek, akár az angyalok. De ez nem csoda, hiszen cserép angyalkákat is készítettek, amelyek pont olyan bájosak lettek, mint amilyenek azok az angyalok lehettek, akik 2000 évvel ezelőtt a pásztorokat Betlehembe hívták! Az angyalkészítésben a gyerekeket Kiss Edit, az angyali tanító néni segítette. Természetesen a festék is előkerült, a karácsonyi díszek sorába pedig felsorakoztak a gipszfigurák: királyok, angyalok, csengők. A várakozás örömében elkészültek a papírmécsesek is, amelyek szentestén majd befogadják a fényt. A szép karácsonyi lapok elkészítését Molnár Vanda (Cica) segítette!
A nyugodt, békés hangulatban való készülődés, reméljük, segíti a gyerekeket az ajándék értékének felfedezésében. Azokba az ajándékokba rejtjük el leginkább a szeretetünket, melyeket magunk készítünk. Bennük van a várakozás öröme: már előre örvendezünk azon, ahogyan elképzeljük annak az örömét, aki kibontja ajándékunkat. És ez az advent egyik titka.
Köszönöm minden segítőnek a részvételt. Remélem az ő szívükben is megszületett a várakozás öröme!
Bakai Berta